Káosszal kezdődik.Háborúval, zűrzavarral, lázongással – kívül és belül. Az elme zavarodottan kóvályog, mert nem érti, mi történik. Egyik pillanatról a másikra kizuhan a nyugalomból, abból az állapotból, ahol hosszú időn át csend volt, béke, bizonyosság. A világ hangjai – mintha csak felerősítették volna – betörnek, és megszállják a belső tereket.

Tüntetések, háborúk, lelepleződések.
Az emberiség ráébredt: át lettünk verve.
A játszma, amiben eddig hittünk, nem a szabadság játéka volt, hanem egy program, ami az irányítást szolgálta. A régi rendszerek most rogyadoznak, haldokolnak –hangosan, dühösen.
A szív és az elme nem értik egymást.

Az elme drukkol a lázadóknak.
A szív együttérez, mert tudja, hogy a szabadságba vezető út gyötrelmes.

Mintha egyszerre két valóságban lennél jelen:
egyik részed az igazság bajnoka, a másik még mindig képtelen végignézni, ahogy mások zuhanás közben levegő után kapkodnak.

A legszebb leírását Rózsakereszt Krisztián alkémiai menyegzőjében találtam:

„Időközben még egyszer megnéztem a kaput, mely oly nagyszerű volt, hogy a világon párja sem lehetett. Kétoldalt oszlop állt. Az egyiken egy vidám szobor a felirattal: Congratulátor (veled örülök), a másik oszlopon lévő szobor pedig kezébe temette arcát. Alatta Condoleo állt (veled szenvedek, részvétem).”

Ez az összeolvadás pillanata.

Egyszerre tudsz örülni és együttérezni.
Nem választasz az érzéseid közül, hanem mindkettő igazságát elismered.
A szív és az elme megbékélnek, mert ráébrednek valamire, amit eddig még soha nem értettek, mit jelent valójában a szabad akarat törvénye.

Itt érted meg, hogy ez a törvény miért a legerősebb az egész univerzumban.
A szabadság nem az, amit adsz.
A szabadság az, amit nem veszel el.

Amikor nem tartod tiszteletben egy másik ember szabad akaratát, megfosztod őt a fejlődés lehetőségétől.
Ha te akarsz dönteni helyette, akkor magadra veszed a döntés következményeit is.
Mindenki a saját tudatossági szintjének megfelelően választ.
És joga van tanulni abból, amit választott.
A te egyetlen dolgod az, hogy jelen legyél – ítélet nélkül.
Megfigyelőként.
Mint aki már tudja, hogy a valódi szeretet nem beavatkozik, hanem megtart.

Ahogy kibékíted a szíved és az elméd közötti ellentmondást, a belső mátrix összeomlik,
és vele együtt megszűnik az a kötés is, ami a külső mátrixhoz ragasztott. Már nem kívül van, hanem meghaladtad, a részeddé vált, megszűnt a hatalma feletted. Vele együtt elvesztette jelentőségét a múlt is, már nem számít mi volt, csak az , hogy most ebben a pillanatban mi van.
Az ítélet, az ellenállás, a megmentői kényszer: mind oldódni kezd.
Mert már nem vagy benne.

Nem kell választanod többé: örülhetsz és együttérezhetsz egyszerre.
Ez az összeolvadás, és az összeolvadással megszűnnek a határok.