Az ébredés nem az, aminek korábban gondoltad. Nem egy varázslatos pillanat, amikor a fátyol lehull, és minden tisztává válik. Nem egy ünnepélyes megérkezés. Sokkal inkább egy magányos utazás egy ismeretlen tájban, ahol sem térképed, sem útjelző tábláid nincsenek.

A legfélelmetesebb része az, hogy nem tudod megosztani senkivel. Próbálod szavakba önteni, de a másik ember tekintetéből látod, hogy nem érti. Hogyan is érthetné? Ez nem egy olyan tapasztalás, amit kívülről lehet nézni vagy elemezni. Belül zajlik. Minden, amit hittél, amit biztosnak véltél, széthullik. És a régi kapaszkodóid eltűnnek.

Amikor elérkezel az üresség szakaszába, olyan érzésed van, mintha a víz alatt lennél. Látod a felszínt, érzed, hogy közel van a levegő, de a lábadat hínárok tartják fogva. Kétségbeesetten kapálózol, de minél jobban próbálod kiszabadítani magad, annál jobban belegabalyodsz. A régi éned meghalni készül, de az új még nem született meg. Itt nincsenek kapaszkodók. Itt egyedül vagy.

És talán ez az, ami igazán félelmetes: az út teljesen bizonytalan. Nem tudod, merre vezet. Nem tudod, ki leszel a végén. De az ébredés egyik törvénye, hogy nincs visszaút. Amit egyszer megláttál, azt többé nem tudod nem látni.

Ha most ebben vagy, tudnod kell, hogy bár egyedül érzed magad, nem vagy egyedül. Sokan jártak már ezen az úton előtted, és sokan követik majd utánad. A mélység nem végállomás. A hínárok nem tarthatnak örökké fogva. És amikor végre a felszínre érsz, amikor először szívod be a levegőt – az lesz az első lélegzet, amit igazán élsz.