A belső luxus nem drága órákban, márkás táskákban vagy álomutazásokban mérhető. Nem harsány, nem hivalkodó, nem kér figyelmet. Csendesen jelenik meg, amikor már nem kell semmit bizonyítanunk. Amikor végre önmagunk lehetünk, és ez tökéletesen elég.Sokáig azt hittem, a luxus azt jelenti, hogy valami drága.
Hogy az a „jó élet”, amikor tágas házban élünk, kristálypohárból isszuk a bort, és bármikor repülőre ülhetünk, ha úgy tartja kedvünk.

És lehet, hogy egy ideig tényleg ezt jelentette.
De mostanra valami megfordult bennem.

Ma már azt mondom, hogy a legnagyobb luxus az, ha van időm végiggondolni a napomat. Ha nem kell rohannom. Ha tudok csendben enni. Ha leülhetek egy kávéval, és csak úgy… létezhetek.

A belső luxus nem látványos.
Nem posztolható.
Nem lehet róla fotót készíteni.

De amikor eljön, mindent megváltoztat.

Amikor már nem kell külsőségekkel kompenzálnom a hiányt.
Amikor nem kell státuszt vásárolnom, hogy fontosnak érezzem magam.
Amikor egy illat, egy naplemente, vagy egy őszinte beszélgetés nagyobb örömöt okoz, mint bármilyen ajándékdoboz.

És nem, nem vagyok szent.
Szeretem a szép dolgokat.
A külső luxusnak is van helye az életemben.
De nem az határoz meg.

A valódi fény belülről jön.
A belső luxus abban rejlik, hogy megengedem magamnak:
– hogy pihenjek
– hogy nemet mondjak
– hogy örüljek
– hogy ne akarjak mindent egyszerre

A belső luxus az, amikor önmagam vagyok.
Feszültség nélkül. Szerepek nélkül. Helyesen és helytelenül is vállalhatóan.

Ma már tudom, hogy a legfényűzőbb dolog a világon az, ha nyugodt vagyok belül.
És hogy ez az állapot nem megvehető.
Nem bérelhető.
Nem örökölhető.

Csak megtalálható – valahol mélyen, legbelül.