Hiszem, ha látom…

Gyerekkorunk óta belénk égett ez a mondat: hiszem, ha látom. A józan ész biztonságos kerete, a tapasztalat igazsága. Csakhogy a valóság gyakran épp fordítva működik: látom, mert hiszem. A látás és hit viszonya sokkal kacifántosabb annál, mint amit elsőre gondolnánk.

És ha tényleg fordítva működik az egész? Ha nem az történik, amit látunk, hanem azt látjuk, amit mélyen hiszünk?

Amit hiszel, azt látod – nem fordítva

A világod nem kívülről történik veled – belőled indul. A hited, a meggyőződéseid, az észrevétlen narratíváid folyamatosan szűrőként hatnak. Mint amikor napszemüveg van rajtad: nem is tudod, hogy torzítja, amit látsz. Csak azt veszed észre, hogy minden valahogy… olyan „árnyalt”.

Ha azt hiszed, az emberek megbízhatatlanok – pont a megbízhatatlanokat fogod kiszúrni. Ha azt hiszed, hogy úgysem sikerül – az egész tested, döntéseid, gesztusaid azt fogják kisugározni, és a valóság összeáll, hogy igazoljon.

Nem vagy áldozat – teremtő vagy. De csak akkor kezded igazán látni, hogy mit is teremtesz, amikor ráébredsz: nem a világ mutatja meg az igazságot, hanem a hited színezi a világot.

A hit a varázserőd – amit elvettek tőled

Senki nem mondta el neked, hogy a hit a varázserőd. Helyette azt tanították, hogy nincs hatalmad. Az önmagadba, a sorsformálási képességedbe vetett hitedet átalakították: istenbe vetett hitté formálták. Így eltolták a középpontodat. Elhitették veled, hogy ki vagy szolgáltatva egy rajtad kívülálló hatalomnak – nevezhetjük sorsnak, végzetnek, istennek.

Sokan idézik Jézus szavait, de gyakran lehagyják az elejét – a lényeget. Így születnek félreértések, így lesz egy erőteljes tanításból passzív várakozás:

„Kishitűségetek miatt. Bizony mondom néktek: ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda! – odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen.”

Ez nem a külső hatalomról szól – hanem rólad. A benned lévő hitről, ami hegyeket mozgat.

Mi lenne, ha újraírnád, amit hiszel?

Mi van, ha elkezded azt hinni, hogy megérdemled a jót? Hogy lehetséges másképp élni? Hogy nem kell mindig küzdeni?

És mi van, ha ez a hit – előbb vagy utóbb – láthatóvá válik?

Ez nem a pozitív gondolkodás cukormázas mantrája. Ez az önfigyelem mély művészete. Mert hinned nemcsak abban kell, ami “szép” – hanem abban is, amit még nem láttál. Amit talán most még csak sejtesz. De valahol belül tudod, hogy igaz lehet.